Ahogyan a nők működnek

Sokszor elhangzik - általában nők és harcos, magukat független, okos "szupernőnek" tartó csajok szájából -, hogy úgymond ők másképpen működnek, mint a férfiak. Mivelhogy ők határozzák meg, kit részesítenek abban a kegyben, hogy széttárt lábaik közé bejuthat. Nem is ezzel van a gond, hanem az ezt megelőző döntési mechanizmussal, azzal, ami meghatározza ezt a döntést. 


A világirodalomban sokszor feldolgozták ezt a mozzanatot, elég ha Dreisernek a Carrie című művére gondolunk, mint a leghíresebb-leghírhedtebb példára. Persze egyetlen mondatban is meg lehetne fogalmazni azt, amiről itt szó lesz, de ez a mondat annyiszor elhangzott már, hogy szinte lejáratott közhellyé vált. Egy irodalmi műnek mindig van ereje, különösen, ha jól van megírva és a lényegre tapint olyképpen, hogy nem fedi fel közvetlenül azt, amire rá akar világítani. Ezért most itt az én parabolám a témáról.

Barbarella és a pénz hatalma


Barbarella életkora meghatározhatatlan volt. Nőnemű lénynek látszott, dús barna sörényével, vékony derekával, mélyzöld szemeivel és sudár termetével. Ám nem volt az. Már maga sem tudta, hány évszázada érkezett a Földre. Megtetszett neki az itteni élet és felvette egy nő alakját. Az évszázadok teltek-múltak és Barbarella úgy lett egyre emberibb. Már nem is emlékezett rá, milyen is volt az élet odahaza. Egy dolgot nem értett soha: a szerelmet. Azt, hogy hogyan lehet megszeretni valakit, hogyan lehet vele élni, hogyan lehet családot alapítani és hogyan lehet gyermeket nevelni.

Barbarella egyik napon filmet nézett. Bár nem nagyon érdekelte a filmművészet, s nem is egészen értette sokszor, ami a vásznon zajlik, de próbálkozott. Ezen az estén egy vígjátékot nézett, az "Oscar"-t Louis De Funes-től. Nem nagyon értette, nem is tudott rajta igazán nevetni, s már azon gondolkodott, hogy betesz egy felnőtteknek szóló DVD-t, amelyeknek képi világát időnként még izgalmasnak is találta, bár sokat már nem tudtak neki mutatni ott sem.

Ám az egyik jelenetben az egyik szereplő azt találta mondani a Funes által alakított figurának, hogy "a szívügyek gyakorta a pénzügyektől függnek", s ez szöget ütött Barbarella szép fejébe. "Hogyan lehetséges ez, hogyan?", tette fel magának újból és újból a kérdést. Mivel nem értette a szerelmet és nem tudott érezni sem, egyszerűen képtelen volt felfogni, hogyan alakíthatja pár darab papír a vonzódást egy másik személyhez.

Bár azt már megfigyelte bevásárlóközpontokban való sétái alkalmával, hogy esztétikailag formás nők (akik megítélése szerint már majdnem elérték az ő szintjét) gyakorta olyan férfiak oldalán jelentek meg, akiknek külső megjelenését Barbarella nem találta igazán vonzónak, s nem is szerette volna velük igazán azt, amit ő lényegnek nevezett.

Ő maga is kapott pénzt, egy rakétahajtóműveket tervező vállalatnál dolgozott. Nem volt nehéz bejutnia. Sokkal, de sokkal többet tudott a földieknél a hajtóművekről, s akár ionhajtóművet is tudott volna tervezni csillagközi utakhoz, de nem akarta felfedni magát. Gondtalan élete volt, de a pénzt nem igazán tudta hasznosítani. Barbarella testének nem volt szüksége szerves táplálékra és habár tudott enni, de maga a tápanyag nem hasznosult. A pénz kapcsán arra gondolt, hogy eddigi modern életének egyetlen célja van: hogy minél inkább megközelítse a tökéletes nőt és minél jobban nézzen ki. Órákat tudott tölteni méregdrága boltokban cipők és ruhák között, majd pedig a fél boltot felvásárolta és hazavitette a cuccokat. Amikor otthon belenézett a tükörbe, emberi szemmel egy földöntúli szépség nézett szembe vele. Arca márványsimaságú volt, teste görög szoborhoz volt hasonlatos. De ő ezt nem látta, nem érezte...

Egy napon az egyik társkeresőn összeszedett egy férfit. A férfi okos volt, nagyon is. testileg is minden rendben volt vele, Barbarellát vonzotta. Sok helyre mentek együtt. Együtt szórakoztak, együtt ettek, együtt aludtak. A lány egyre jobban kezdte érezni magát és bizsergett, ha a férfi hozzáért. "Talán szerelmes leszek?", tette fel magának félve a kérdést. Mindennél inkább szerette volna.

Pár hétre rá, hogy találkoztak, az egyik bevásárlóközpontban sétáltak és Barbarellának nagyon megtetszett az egyik neves cipőgyártó magassarkúja. Ám sem pénz, sem hitelkártya nem volt nála.

-Kicsim,- mondta új párjának, - annyira tetszik nekem ez a cipő, vedd meg nekem, nincs nálam pénz...

A férfi kicsit szégyenlősen sütötte le a szemét.

-Életem, - mondta zavartan a lánynak, - szeretném megvenni neked, de ez többe kerül félévi keresetemnél is.

Barbarellát váratlanul érte ez a vallomás.

-Azt akarod mondani, hogy nincs rá pénzed? - kerekedett el a szeme. A férfi szembenézett vele.

-Hát azt - jelentette ki kerek-perec.
Barbarella azonnal elengedte a férfi kezét. Nem szerette, ha nem teljesülnek a kívánságai. Szótlanul sétálgattak a Plázában egymás mellett és a lány egyre csak morfondírozott magában. Elégedetlenséget és kis dühöt érzett, bár ezt sem tudta szavakba önteni, de az a határozott görcsös szorítás a gyomra tájékán ezt jelezte neki.

"Nem sok hasznomra van ez a pasas", gondolta magában, s ekkor eszébe jutott a nemrég látott filmvígjáték ominózus mondata.

"Megvan, ujjongott fel szinte hangosan, hát ez az. Ezt jelenti az a mondat. Igen...igen...nem vagyok elégedett, tehát az érzéseim távol állnak a szerelemtől. Szakítanom kell vele", határozta el most már végérvényesen.

A szakítás fájdalommentes és gyors volt. SMS-ben, mint mindig.

Elégedetten hajtotta álomra a fejét aznap. A szerelmet ugyan nem sikerült megtalálnia, de gazdagabb lett egy tapasztalattal. Képzeletben hozzáírta az eszményi férfit feltérképező listájához: a szívügyek a pénzügyektől függnek. 
 
(Folytatása következik...)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése