Bevezetés
Az utóbbi időben sokszor elgondolkodtam azon, hogy tényleg úgy működik-e a társkeresés, a párra találás, ahogyan az elmúlt két és fél év keserű emlékei felfedték nekem. Hiszen az ember mindig reménykedik, legalább abban, hogy téved és mégsem volt igaz mindaz, amit átélt, talán csak egy hagymázas lázálom rossz emlékét, valamiféle utóhatást vetített ki magára és ezek a fájó, de már múlófélben lévő emlékek csupán valaki másnak a tudatát terhelik.
Ám a fájdalom csak nem szűnik és te azon kapod magad, hogy bizony ezek veled estek meg. Semmi baj, tapasztaltabb lettél, bölcsebb, erősebb. nem azon kell siránkoznod, hogy kihasználtak és nem azt kaptad, amit vártál. Ahogyan a régi mondás tartja, csak azt lehet kihasználni, aki hagyja magát. Öreg hiba, bár ha belegondolsz abba, hogy a remény mennyi mindent elhitet veled, talán már nem is annyira súlyos.
Mindig reménykedünk, hogy amit mélyen érzünk, az a sokadik érzék, amely megkongatja a vészharangot, nem is létezik, s most majd nekünk is sikerül. Ez csakis azért lehetséges, mert a legtöbbünk, mi férfiak, úgy fogjuk fel a szerelmet, a párkapcsolatot, mint ami érzelmekre épül. Arra, hogy a másik élete annyira fontossá válik számomra, hogy nem tudom elképzelni nélküle a holnapot. Ám ez kegyes (vagy éppen kegyetlen) hazugság.
Ha jót akarsz magadnak, örökre jegyezd meg: egy párkapcsolat nem az érzelmekről szól, nem attól lesz sikeres, vagy sikertelen, mert a felek nem szeretik egymást eléggé, vagy éppen túlzottan is. Egy párkapcsolat sima üzleti vállalkozás, amelybe a felek beleadják, amijük van. Ha túl kevés, amid van, a nő azonnal kihátrál a kapcsolatból. Különösen súlyos dolog, ha éppen padlón vagy, vagy éppen tönkrementél. Az emberek sztereotípiáknak élnek, s ez éppúgy igaz a mindennapi életre, akárcsak a televízió, vagy az internet világára. Ha valaki elbukott az életben, vagy fél térdre rogyott, akkor bukott embernek számít, akárcsak egy Jean Valjean, vagy Edmond Dantes, akiket kivetett magából az álszent társadalom.
A nő sem kegyelmez, ezért egy tanácsom van indításképpen:
Soha, de soha ne keress társkeresőn párt, nőt magadnak! Tudom, hogy nehéz egyedül és szeretnéd, ha egy másik emberi lény szeretne, ha végigsimítaná a hajad, ha néhanapján megsimogatná az arcodat, ha megcsókolna. Ha gondoskodhatnál róla és ő is gondoskodna rólad, egyszerűen azért, mert szeret. De jól gondold meg: ha ideig-óráig működik is a dolog, amit át fogsz élni, valójában puszta illúzió. Az illúzió nem más, mint a valóságnak olyaténképpeni eltorzítása, ami azt sugallja feléd, hogy nincs még késő, mindig van még egy dobás. Egy nőnél soha nincs. Ha elvesztette benned azt a hitét, hogy helyette, érte is helyet tudsz állni (s nem VELE együtt), akkor jön a “már másnak látlak, mint annak előtte” rossz duma és a többi fájdalmas dolog, aminek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy jóképű, jóvágású, vagy remek szerető. Kíméld meg magad ettől és ne keress társkeresőn párt, ha padlón vagy! Vagy vállald a következményeket és élj az illúziónak.
S ha mindez nem tántorított el, hallgasd meg a történeteimet, s a tapasztalataimat. Az alábbiakban összefoglalom, mitől is kellene távol tartanod magad, ami persze szintén illúzió, mert egy sikeres ismerkedést követően úgyis elragad az örvény és nem fogod uralni az eseményeket. Azok fognak uralni téged, s a végén elemésztenek.
Akkor higgy a nőnek, ha ló legel a sírján…
...mondta a "Maverick"-ben James Garner. Szexista és érzéketlen megállapítás? Nem az.
Az ugyanis mindig elhangzik, hogy nekünk, férfiaknak mit kellene adnunk a nőnek, de az szinte soha, hogy ő mit tehetne értünk. A nőnek mindig igényei vannak, a férfiaknak pedig hibái. A nő a tökéletest, az Igazit és ehhez hasonló képtelenségeket keres, míg a férfi egy társat, aki szereti, aki érzelmeket képes adni Neki, aki lelki társ is egyben.
Ám már az első pontnál megbukik a nő, mert a legtöbben képtelenek a szeretetre. Persze, szeretnének ők, ha a férfi körülményei olyanok lennének. Ha egy férfi és egy nő a társkeresőn eljut a "kapcsolatig", akkor hamarosan belebotlanak a körülmények hatalmába. A nő persze biztosítja "szerelmét", hogy neki nem számítanak a "körülmények", hiszen mindettől függetlenül őt, az embert szereti. Ám ez kényelmes hazugság. A nő megnyugtatja a lelkét és hamis illúziókba ringatja a pasast, pedig már döntött az elhagyásáról.
Ám már az első pontnál megbukik a nő, mert a legtöbben képtelenek a szeretetre. Persze, szeretnének ők, ha a férfi körülményei olyanok lennének. Ha egy férfi és egy nő a társkeresőn eljut a "kapcsolatig", akkor hamarosan belebotlanak a körülmények hatalmába. A nő persze biztosítja "szerelmét", hogy neki nem számítanak a "körülmények", hiszen mindettől függetlenül őt, az embert szereti. Ám ez kényelmes hazugság. A nő megnyugtatja a lelkét és hamis illúziókba ringatja a pasast, pedig már döntött az elhagyásáról.
A következő szituációk azt taglalják, mikor kell még emelt fővel elhagyni a süllyedő hajót azoknak a szerencsétleneknek, akik "komoly" kapcsolatban gondolkodnak egy olyan helyen, ahol a nők 99%-a Mr. Tökélyt keresi.
1. Soha ne add át magad az érzéseidnek! Érzelmeket hazudni a legkönnyebb dolog. Szinte mindenki képes rá és a nők szinte tökélyre vitték ezt a művészetet. Az érzelmek mindig az értelemtől függnek egy nőnél, hiszen először eldönti, érdemes-e egyáltalán érzelmeket mutatnia. A közbeeső időben, midőn amolyan HR-esként teszteli a férfit, olyan semleges kifejezésekkel igyekszik a szeretetre éhes pasas száját befogni, mint a "vonzódom hozzád", "kedvellek" és egyéb számára kényelmes megoldások.
2. Tévhit, hogy a nők agyra buknak és az ágyékukhoz a férfi agyán keresztül vezet az út. Aki ezt elhiszi, nézzen körül az intelligens férfiak körében. Általában egyedül vannak, mert az események túlzott lényeglátása mindig taszító, ráadásul egy intelligens férfi átlátja mindezt, amiről itt szó van és bele sem megy számára fájdalmat okozó és bukással kecsegtető kapcsolatokba.
3. Az igazán hiú nők szívesen beszélnek leendő választottjuknak az exükről, hogy ő micsoda fantasztikus pasas volt és ha tehetnék még mindig vele lennének. Különösen igaz ez akkor, ha a nő sokkal idősebb volt, mint az imádat tárgya. Ha ezt meghallod, menekülj. Először is, Te nem vagy az ex és nem is leszel soha. Másodszor, ha állandó hasonlítgatás tárgya vagy, előbb-utóbb elbuksz. Inkább előbb, mint utóbb.
4. "Volt egy álomkapcsolatom, mondja a nő, ha tehetném, még mindig vele lennék. kevesebbel nem érem be". Lásd, mint az előző pontban, azzal a kiegészítéssel, hogy az "álom" mindig valamilyen tulajdonsághoz járul hozzá. Gazdagsághoz, hogy jó az ágyban, vagy egyszerűen annyira fiatal a nőhöz képest, hogy az elnéz neki bármilyen hibát, amit egy vele egykorúnál nem tolerálna.
5. "Kérek pár nap, egy hét, blah, blah, blah, gondolkodási időt. Ez alatt átgondolom, hogy mit érzek", mondja a nő. Ne hagyd. Nem érez semmit, nem is érzett soha és már eldöntötte, hogy elhagy. Egy kapcsolatban nincs gondolkodási idő és nincs felkészülési idő az érzelmekre. Vagy léteznek, vagy nem. Ez esetben nem.
6. Légy kicsit durva, nemtörődöm, közönséges és legyen benned egy jó adag arrogancia is. A legtöbb nő ugyanis összetéveszti a magabiztosságot a fenti taszító tulajdonságokkal és akkor is vonzódni fog a férfihez, ha ilyen jellemzőket mutat. Mert ez macho és mert a pasas marha határozottnak tűnik fel, még ha nem is az. Így el lehet vegetálni egy darabig,a kérdés az, megéri-e. Kinek kell egy olyan nő, aki a fenti tulajdonságokat tartja vonzónak egy férfiben?
7. Szeretetet és szerelmet keresel és mit kapsz helyette? A nagy fogadkozások helyett egy érzéketlen nőt, aki még azt sem szereti, ha kimondod neki, hogy "szeretlek", mert ezt úgymond érzékeltetni kell és elég, ha bensőnkben tudjuk, mit is érzünk a másik iránt. Ez úgy, ahogy van hazugság. Aki nem tudja, nem akarja kimutatni az érzéseit, vagy maga is sérült, vagy nincsenek neki. Szükség van arra, hogy a másik fizikálisan is hallja, amint partnere kimondja a bűvös szót. Tűnj el az ilyen nő környezetéből, nem éri meg.
8. Légy problémamentes, vagy halj meg egyedül! Soha ne kezdj kapcsolatot, ha valami gondod, problémád van, mert a nők nagy része nem erről akar hallani, nem érdekli őket csak a "tündérkirályfi" és az a bizonyos fehér ló. Az még becsülendő, még inkább felvállalható, ha egy nő nyíltan közli ezt, játszmák és félrevezetés nélkül. Ám a legtöbben erre képtelenek. Marad a hazugság és a háttérben az ideális,a problémamentes élet hajszolása. Aztán, amikor kiderül, hogy az "imádott" királyfi nem ilyen, pillanatok alatt kihűlnek a nem is létező érzések, még a vonzódás is eltűnik, a királyfiból csúf béka lesz. Egy kapcsolat elején még beteg se légy, mert nem tudod gerincre vágni imádott hölgyedet és már ez is ok az elhagyásra.
9. "Csak érted regisztráltam a társkeresőre!", írja neked a nő. Persze, még igaz is lehet. Egy kép és néhány gondolat megkapó mivolta előnyös színben tüntette fel a férfit. Ám ez édeskevés. Soha nem volt elég, még akkor sem, ha az életben bebizonyosodik, hogy tényleg ilyen. Lásd a nyolcas pontot.
10. Persze mindig kettőn áll a vásár. Igaz az, hogy csak azt lehet kihasználni, aki hagyja magát. Ezért aztán senki nem vethet a másik szemére semmit. Légy erős, ne társkeresőn keress párt. Veszteni fogsz.
S legvégül: való igaz, szerelem és szeretet nélkül élni nagyon nehéz. Ám ha az illúziója van meg, az még fájóbb. Néha rátör a férfire is a nagy szeretet/szerelem igény, szinte fizikailag fáj. De ezeket csendben, magányban át kell vészelni, mert ha nem ezt teszed, olyan kompromisszumokba fogsz belemenni, amiket később keservesen megbánsz.
A szeretet/szerelem hiánytól már csak egy szarabb dolog van. Ha van melletted valaki és mégis egyedül vagy.
(Folytatása következik…)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése